Fizikai érterápia

Therapy

A BEMER képes javítani a legkisebb véredények csökkent vérkeringésén és ezáltal a saját szervezetének öngyógyító és regeneráló folyamatait támogatni. A vérkeringés az emberi test ellátó rendszere. Ennek a folyamatnak a 75 %-a a legkisebb véredényekben történik (mikrokeringés). Ennek során a vérsejtek tápanyagokkal és oxigénnel látják el a szöveteket és a szerveket, majd visszafelé a keletkező salakanyagokat eltávolítják és megtisztítják. A test sejtjei csak ennek az ellátó és eltávolító folyamatnak a segítségével tudnak eleget tenni az életet fenntartó sokrétű feladatuknak és a szervezet számára energiát biztosítani. A szív gondoskodik arról, hogy maguk a vérsejtek áthaladjanak a vérkeringésen. A vértesteknek több, mint 120 000 kilométeres területet kell ellátniuk és kitisztítniuk. Mivel a szív egyedül ezt nem győzné, ezért segítségre van szüksége: a kisebb véredények saját pumpáló (vazomotoros) mozgásukkal továbbítják a vérsejteket és ezzel támogatják a szívet. Ezen kívül mozgásukkal úgy szabályozzák a véráramot, hogy a pillanatnyilag nagyobb ellátási igényű területekre több vért juttatnak, mint egyéb, időlegesen kisebb igényű területekre. Példa: Sporttevékenység során az izmok ellátási igénye nagy, míg az agy kevesebbet igényel. Tanulási tevékenységnél pontosan az ellenkezője történik. A kisebb véredények pumpáló mozgása révén a vérsejtek elláthatják feladatukat – pontosan ott, ahol szükséges. Az eredmény látható: A védekezőképesség megerősödik, a testi és szellemi teljesítmény ezzel együtt nő, a betegségek jobban legyőzhetők és a gyógyszerek jobban elérik céljukat.

A túlzott stressz, a túl kevés alvás, az egyoldalú táplálkozás, az egészségtelen életmód, a betegség és a természetes öregedés lelassítják a legkisebb véredények pumpáló mozgását. Ez az emberek túlnyomó többségét érinti. Ennek eredményeként a vérsejtek túl lassan mozognak és már nem tudják megfelelően ellátni feladatukat. A szövetek és szervek alultápláltsága hosszabb távon a testi és szellemi teljesítmény csökkenéséhez, fájdalomhoz, közérzeti zavarokhoz és betegséghez vezet.

A BEMER fizikai érterápia természetes keretek között ezzel szemben fejti ki hatását. Az elektromágnesesen átvitt stimuláló jelek a legkisebb véredények pumpáló mozgását stimulálják és ezáltal ismét normalizálni tudják a véráramlást ezeken a területeken. A test sejtjei jobb ellátást kapnak, és el tudják látni a sokrétű feladataikat: Például a betegségeket és a fájdalmat leküzdeni, a sebeket gyógyítani, testi és szellemi teljesítményhez energiát biztosítani vagy az általános jó közérzetet helyreállítani.

Az amatőr és a profi sportban is értékes támogatást tud nyújtani a BEMER. A legkisebb véredények igény szerinti ellátása révén rövidebb bemelegítési és lelazítási fázisok, valamint gyorsabb regeneráció és ezáltal hatékonyabb edzések lehetségesek. Ezen kívül a mikrosérülések ideális esetben azonnal gyógyulnak, így megelőzhetők a nagyobb következményi sérülések.

Tudományosan igazolva

BEMER fizikai érterápia

Alkalmazási területek

  • KezelésKezelés

    Kezelés betegség esetén, az immunreakció támogatása, az öngyógyító képesség aktiválása a mikrokeringés stimulálása révén.

  • MegelőzésMegelőzés

    Pozitív hatás az általános közérzetre, az egészségre és az alvásra. Ez összességében egy magasabb életminőséghez vezet.

  • TeljesítménynövelésTeljesítménynövelés

    Az anyagcsere támogatása a teljesítménynövelés, a reakcióképesség erősítése, a sportsérülések kockázatának csökkentése és a gyorsabb regenerálódás érdekében.